Üdvözlöm! Nevem Erdei Csaba.
Honlapokat és blogokat készítek.

Kérem tekintse meg munkáimat,
és ha felkeltettem érdeklődését, keressen fel.

Rólam Rólam

Rólam

11 évesen, 1987-ben kaptam meg az első számítógépemet. Persze először engem is a játékok fogtak meg, de hamar rájöttem, hogy valami újat is létre is tudok hozni a számítógép segítségével, legyen az zaj, rajz, vagy éppen egy egyszerű játékprogram.
Ezek alapján már nem is csoda, hogy informatikai tanulmányokat folytattam, majd informatikus-mérnök diplomát szereztem. Évekig elsősorban elektroműszerészként dolgoztam, de ez már a múlté, viszont néha még mindig szívesen barkácsolgatok otthon, és nem csak elektronikát.

Szeretek újat alkotni, kreatív munkát végezni, mindig is ezt élveztem a leginkább.
Éppen ezért vágtam bele a honlapkészítésbe, mert sok kreativitást igényel, és érdekes munka számomra.
Mivel a honlapok „otthona”, az internet világa folyamatosan változik, fejlődik, ezért ez egy tipikus „jó pap holtig tanul” szakma, mindig lehet valami újat tanulni, fejlődni.
Napi rendszerességgel olvasok honlapkészítéssel foglalkozó hazai és külföldi szakmai leírásokat.

Szeretek zenét hallgatni, ihletet meríteni belőle, és ezt a kedvtelésemet akár munka közben is kiélhetem. Sokféle zenei stílust meghallgatok, Sting-től Marylin Manson-ig szinte bármit, de elsősorban a rock-ot kedvelem.

2007. augusztusától apuka is vagyok, méghozzá büszke apukája Marci fiacskámnak. Időnként „besegít” nekem, ilyenkor hevesen mozgatja az egeret és püföli, nyomkodja a billentyűzetet! :-)
Ki tudja, ha nagyobb lesz, akár még hasznosabb segítségem is lehet…de már most is egyre több tanáccsal lát el.

  • Kapcsolat

    Itt is küldhet e-mailt nekem, csak annyit kell tennie,
    hogy minden mezőt kitölt:

    Név:

    E-mail cím:

    Tárgy:

    Üzenet:

    Mennyi 5 meg 3? 


E-mail:
erdei.csaba(kukac)webanim.hu
Telefon:
30/368-6031